A Monetáris Tanács mai ülésén nem változtatott a kamatokon, így 6,50 százalékon maradt az alapkamat. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem ...
A drámai videót a gyerek nagyapja osztotta meg. A kicsik január elején vesztették el az anyjukat, és a nagyszülők szerint a lányuk azt akarta, hogy a gyerekek náluk maradjanak. Feljelentést tesz az ...
Ebben az évben 800 ezren kapnak állampapír-kamatot Magyarországon. Idén az úgynevezett Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamatai jelentősen csökkennek, miután a kibocsátáskor inflációkövető kamatot ...
A 2024-es párizsi olimpia volt az első, ahol a férfiak és a nők egyenlő számban vettek részt. Hosszú és rögös út vezetett idáig - és még mindig nincs vége! A női sportolás modern jelenség, a XX.
A "középmagas, kövérkés lovag", Vasco da Gama Afrikát megkerülve jutott el Indiába. Óvatosságból először két elítélt bűnözőt tett partra, ha netán az őslakosok hevesen reagálnának az európaiak ...
Somogyi íróink közül többen is akadnak, akiknek Balaton-szeretete alkotásaikat, életszemléletüket is nagyban meghatározta. Bár idővel elszakadtak a vidéktől, vissza-visszatértek, nem eresztette őket e ...
Vizsgálat van folyamatban az ügyben.
A portugál klasszis lőtt egy bombagólt is, de azt nem adták meg.
Lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokban állt meg egy személyautó a 61-es főúton Pogányszentpéter közelében. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre ...
Svédországnak a börtönrendszer túlterheltsége miatt fontolóra kell vennie, hogy külföldi börtönökben helyezzen el elítélt bűnözőket – közölte szerdán Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter.
Bár a Nintendo hivatalosan bemutatta a Switch 2-t január 16-án, a konzol árát továbbra sem hozták nyilvánosságra. Most azonban egy európai kereskedő, a GamesandMovies.it közzétett egy előrendelési ...